16 szeptember 2014

DIY Játékkonyha


Projekt a nyárról. Még a tavalyiról... :)
A gyerekkonyha, kis túlzással, elengedhetetlen kelléke a gyerekszobáknak. Szerintem a gyerekek imádnak "konyhásat" játszani. Nincs ez másképp az én kis csemetéimmel sem. Legfőképpen Milával. Bár, mostanra Medike is szívesen játszik vele.

Rengeteg műanyag játékkonyhát lehet kapni a piacon. De, én két okból sem kedvelem ezeket. Egyrészt ezeknek a konyháknak, fel van matricázva majdnem minden szeglete. Ami véleményem szerint fantázia-ölő. Másrészt pedig, nagy helyet foglalnak. Most lehet mondani, hogy a készített játékkonyha is elég nagy helyet foglal el, sőt ! nagyobbat. Csak hogy azokba tárolni is lehet. Így pedig NAGYON hasznos!

De, hogy ne csak hasznos legyen, hanem szép is... Elkel a tervezés.
A mi konyhánknak tavaly sikerült révbe érnie. Leírom, hogy készült...


Volt két kis masszív fenyőfa éjjeliszekrényünk, amit kipécéztem erre a projektre. Steph egy kicsit húzta a száját, mert hogy jó minőségű fa szekrénykék voltak és sajnálta őket. De sikerült meggyőznöm őt, hogy miért is vennék újakat, ha már vannak? Nem használjuk úgysem. Az új pedig pénzbe kerül, még ha használtan veszem is... Ez utóbbi betalált és megadta magát. :D
Tetszett a szekrényke formája, az ívelt kazettái, kerekded lábai és kapóra jött az is, hogy lefele nyílóak voltak az ajtók. Tökéletes sütő lesz ebből! :)
Az elkészítése nem volt bonyolult, bár egy ízben (kivágni a mosdó helyét) elkelt a segítség.
  • Először is, rendes festékboltba mentem és kikevertettem a színt. Ez azért volt nálunk fontos, mert a szoba egyik fala is ugyanilyen színű lett. Viszont értelem szerűen, a falra és a fára nem ugyanolyan festék való. Ezért mindkét verzióra kellett egyet-egyet kevertetni. Kell tehát fára való festék!
  • Kerestem egy fém tálat, aminek pereme volt - nekem szerencsémre pont volt itthon ilyen - és belevágattam egy ismerősünkkel a szekrény tetejébe. Ez simán kivehető belőle azóta is, mert csak a perem tartja a lyukban.
  • Leszereltem a gombjait és az egyik szekrény ajtajának "ívelt kazettáját" kiszedtem. 
  • Majd nekiláttam a festésnek. A fa tetejét, a pepeméig natúran hagytam, mert így kicsit különlegesebb lett a hatása - halkan megsúgom, hogy a következő konyhaszekrényem nekem is ilyen fa munkalapos lesz, annyira tetszik! ;)
  • Száradást követően felszereltem az IKEÁS fogantyúkat (gomb alakú & fiók fogantyú)
  • Az esernyővéget és az eredeti fa foganytúkat a fém tál fölé - csap funkciót betöltve - csavaroztam rá, alulról.
  • A sütő ajtó mögé pedig egy játékcsomagolásból kibontott vastag, átlátszó akril fóliát csavaroztam fel. Éljen az újrahasznosítás! :) 
  • Legvégül pedig sok IKEA játékkonyha kiegészítővel (tányérral, poharakkal, zöldségekkel, edényekkel) töltöttük fel és kapott még két kis fűszerpolcot is.
Egyszerűen imádom a végeredményt és szerencsére a gyerekek is imádják! :) 


3 megjegyzés :

Unknown írta...

Háááát ez nem semmi!!!
Nagyon szuper lett a konyha!
Nagyon jó anya vagy!!!

Mounier Noémi - Kolibri írta...

Köszönöm Julia! :)

Fülöp Gábor írta...

Kedves Noémi!
Nagy örömmel néztem végig a régi bútorok átalakulását ami csodállatos eredményt hozott! Igazán szép lett!
Engedje meg , hogy a témához kapcsolódó weboldalamat ajánljam figyelmébe ahol szakemberként foglalkozom bútorlapból készült kis konyhákkal!

www.jatekkonyha.net

Üdv: Fülöp Gábor

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

top social