11 január 2017

Tároló elválasztókkal

Mint minden rendes nő, az ünnepek lecsengése után, késztetést érezve az akciókra, elindultam vásárolni. A Pepco-ban találtam az alábbi tárolókat, amit kozmetikai tárolónak hívnak (biztos arra is kiváló), de én egyértelműen a sok kivágónak, matricának...stb. szántam. Ugyanis ugyanolyan kivehető elválasztói vannak, mint a kedvenc IKEA - KRUS teás dobozaimnak (sajnos már nem kapható). Az első amit megtaláltam az egy kisebb, két rekeszes kis tároló volt. Ennek sajnos nem kivehető a válaszfala, viszont praktikus a mérete. Kiválóan elfért benne az összes planneres kis kiegészítőm (mondjuk azért is, mert nekem Maped Duo tűfilceim vannak, amiket szét lehet szedni, így mini filcekké válnak).

 H: 152mm x Sz: 112mm x M: 104mm

De csak ezután találtam rá a kétszer nagyobb tárolókra, amikben viszont kivehetőek az elválasztólapok és kompatibilisek a kicsikkel (kettő fér a tetejére). Ebből egy alacsonyabb és egy magasabb verziót találtam. A magasabbak tökéletesek a matricák és a kivágók tárolására, mert az elválasztók segítenek, hogy átláthatóbban, vagy épp kategóriákra bontva rendezhessem őket. Eddig az IKEA - Variera dobozait használtam erre, de ott az elválasztólapok hiánya miatt, az egész egybedőlt és bár nem volt átláthatatlan, de jóval könnyebb elválasztókkal.
Az alacsonyabbat pedig arra használom, hogy alkotás közben a kiegészítőket egy helyre tudjam tenni és ne az asztalomon heverjen szanaszét az összes kiegészítő. Szóval akinek kell ilyen tároló, az rohanjon a Pepco-ba, a fürdőszobai részlegre!


Ha hasznosnak találtad ezt a cikkem, akkor köszönöm a hozzászólásodat, az ajánlásodat, vagy a megosztásodat!
----------------------------------------------------------------------

Ha érdekelnek további ötletek, akkor ajánlom figyelmedbe a témában eddig megjelent cikkeimet:

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

top social